Hírek

gyerek

2010. július 1. (csütörtök) 09:50

Tánckincs kereső kisködmön

Tánckincs kereső kisködmönA Baracs Néptáncegyüttes két esztendeje mutatta be a Rátóti Kiskondás című táncmesejátékát. Az előadás azóta már több, mint húsz alkalommal aratott sikert a gyermek és felnőtt közönség körében. A Suplicz Mihály vezette együttes most ismét egybegyúrt három mesét, s tánclépésekbe csomagolta azt. tovább

2010. június 25. (péntek) 10:18

Tolvaj Marci kisködmöne - táncjáték Baracsról

Tolvaj Marci kisködmöne - táncjáték BaracsrólA Baracs Néptáncegyüttes a 2008-ban bemutatott Kiskondás sikerén felbuzdulva új produkciót állít hamarosan színpadra. A közeljövőben több helyszínen is láthatják a gyerekek az új táncmesejátékot, legközelebb szombaton délelőtt 10 és délután 15 órakor a Bartók színházban. tovább

2010. június 25. (péntek) 09:20

Bejárós táborok - gazdag programokkal

Bejárós táborok - gazdag programokkalElkezdődtek a nyári szünet idejére szervezett táborok. Az egyik ilyen a Munkásművelődési Központban várja a gyerekeket, és most éppen a második turnus tölti az idejét az intézményben - illetve az esős napok elmúltával az udvaron. tovább

2010. június 14. (hétfő) 09:33

Nyári tábor gyerekeknek a Pannonban

Nyári tábor gyerekeknek a PannonbanKellemes, zöld környezetben, családias légkörben rendez nyári tábort a Pannon Oktatási Központ. Rendkívül változatos programokkal várják - elsősorban - az általános iskolásokat, akik egy másodpercig sem fognak unatkozni, sőt, napi négyszeri étkezést is biztosítanak a szervezők! tovább

2010. június 11. (péntek) 12:46

Tréfás logikai vetélkedő gyerekeknek

Tréfás logikai vetélkedő gyerekeknekKöller Donát, a Dózsa György Általános Iskola diákja nyerte kedden az MMK-ban rendezett tréfás logikai vetélkedőt hibátlanul kitöltött feladatlappal. tovább

2010. június 7. (hétfő) 13:31

Ringató a könyvtárban - júniusban duplán

Június 28-án lesz a könyvtárban a nyári zárás előtti utolsó Ringató foglalkozás. A foglakozások olyan kedveltté, ismertté váltak, hogy június 7-től június 28-ig a hétfői napokon két foglakozást tart Fejesné Horváth Irma 10:15-kor és 11:00-kor. tovább

2010. június 7. (hétfő) 11:10

Cimborák nyárköszöntő találkozója

„Ahány ember, annyiféle csodálatos világ” címmel június 12-én 9-17 óráig vendégváró játékos, sportos, kulturális programokkal színesített nyárköszöntő napot tart a Gyermekkönyvtár. A találkozóra Balatonalmádiból, Érdről és Tapolcáról érkeznek cimborák. tovább

2010. június 7. (hétfő) 07:08

DVSI: bronz Ausztriából

Jól szerepeltek a 15. Pittentalcup elnevezésű nemzetközi labdarúgó tornán a DVSI U12-es labdarúgói. Balogh Zsolt együttese ezúttal is dobogóra állhatott: a sportiskolás fiatalok a harmadik helyen fejezték be a húszcsapatos megméretést. tovább

2010. június 7. (hétfő) 06:46

Labdarúgás: tornagyőztesek!

Labdarúgás: tornagyőztesek!Megvédte tavaly megszerzett első helyét a 15. Pittentalcup viadalsorozatán a DVSI U11-es labdarúgó csapata. A sportiskolás fiatalok kiváló játékot nyújtva, kapott gól nélkül szerezték meg a rangos nemzetközi torna aranyérmét. tovább

2010. május 27. (csütörtök) 12:39

Mivel menjünk hétvégén a Duna-partra?

Mivel menjünk hétvégén a Duna-partra?Ez azért fontos kérdés, mert a Családi hétvége rendező bizottsága sajtóközleményben kéri a lakosságot a lenti forgalmi rend betartására, ugyanakkor értesítenek az Alba Volán gyereknapi menetrend szerinti járatáról is. tovább

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.12 15:00 | gyerekprogram

Iváncsa: játszótér átadó ünnepség

Iváncsa: játszótér átadó ünnepségIváncsa Község Önkormányzata rendezésében, gyerekműsorral.tovább

2010.09.17 10:00 - 18:00 | családi program

Vasútmodell kiállítás az MMK-ban

Vasútmodell kiállítás az MMK-banA tavalyi után idén másfélszer több terepasztallal, gyermekjátszóházzal, legóvasúttal.tovább

2010.09.24 - 2010.09.26 | fesztivál

VII. Rácalmási Tökfesztivál

VII. Rácalmási TökfesztiválAz ország legnagyobb tökfesztiválja.tovább

2010.09.29 16:00 | mesejáték

Zöldboszorka

ZöldboszorkaFeszült és izgalmas, ugyanakkor humoros epizódokban is bővelkedő mesejáték.tovább

2010.10.06 10:00 | táncmesejáték

A zsiványtanya

A zsiványtanyaA Dunaújvárosi Bartók Táncszínház táncmesejátéka nem csak gyerekeknek.tovább

2010.10.22 16:00 | bábszínház

Karol Čapek: DÁSENKA

Karol Čapek: DÁSENKABábjáték óvodásoknak és kisiskolásoknak.tovább

2010.10.28 15:00 | mesejáték

Fazekas Mihály – Schwajda György: Lúdas Matyi

Fazekas Mihály – Schwajda György: Lúdas MatyiKi ne ismerné az igazságszerető Lúdas Matyi és a dölyfös Döbrögi uraság történetét?tovább

2010.09.10 21:00 | party

Campus Klub: Karaoke party

A belépés ingyenes, italakció!tovább

2010.09.10 22:00 | party

Tanévnyitó Party

Tanévnyitó PartyPartytime a Terminál Bárban.tovább

2010.09.11 08:00 | verseny

Horgászverseny

HorgászversenyElőszállás mellett, a Róbert-völgyi horgásztavon.tovább

2010.09.11 10:00 | egyéb

Csapatzászló adományozás

Csapatzászló adományozásA Dunaújvárosi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság fennállásának 60. évfordulója alkalmából.tovább

2010.09.11 10:00 | tanfolyam

ÚJENERGIA – MESTERKURZUS

ÚJENERGIA – MESTERKURZUSELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.tovább

2010.09.11 10:00 | egyéb

Tanévnyitó ünnepség

Tanévnyitó ünnepségA Dunaújvárosi Főiskolán.tovább

2010.09.11 | party

Mystic Club: TRAFFIC LIGHTS PARTY

Mystic Club: TRAFFIC LIGHTS PARTYVálaszd a megfelelő színű karszalagot és ha szabad a pálya, könnyen a másik tudomására hozhatod!tovább

2010.09.11 | party

50 Pezsgő Éjszakája

50 Pezsgő Éjszakája50 üveg pezsgő és további ajándékok!tovább

2010.09.11 | party

Saturday Night Fever

Saturday Night FeverSlágerparty minden szombaton három helyszínen: Bakafogda, Bar Bacca és 2222 Club.tovább

2010.09.11 | party

Iskolakezdés Diáklányokkal

Iskolakezdés DiáklányokkalA Bar Baccában, italakcióval.tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 14:30 | koncert

A Magyar Zene Napja

A Magyar Zene NapjaKoncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével, helyi fellépőkkel.tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

Legutolsó hozászólások

http://www.infodunaujvaros.hu/hirek/helyi_hirek/ha...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-10 13:24:27

Ádám az a szerény szorgalmas, inteligens...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-10 08:13:00

Grat. Mindenkinek! Den

Sárvárott járt és remekelt a Hikari Dojo

Névtelen

tovább2010-09-03 22:09:02

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Va
max:17°C
min:13°C
max:20°C
min:12°C
max:21°C
min:12°C