Újpest
2010. április 2. (péntek) 10:12
Vízilabda: nulláról indulnak
A középszakasz véget ért, mely után az első helyről folytatja a rájátszás küzdelmeit a DF-Elco-DVCSH nőivízilabda-együttese. A mieink ellenfele az Újpest fiatal gárdája lesz a szombat délelőtti első fordulóban. 
2010. február 16. (kedd) 09:32
Maratoni birkózóverseny – három újvárosi éremmel
2010. február 13-án, Budapesten az UTE volt a házigazdája az idei esztendő első diák I. szabadfogású rangsorversenynek, valamint a diák II. meghívásos birkózóversenynek.

2010. január 5. (kedd) 22:21
Jégkorong: Magóék nagy napja
Magabiztos, 7-3 arányú győzelmet aratott az Újpest ellen a Dab.Docler hokicsapata. Együttesünk az első harmad után még hátrányban volt, de a második sor remek játékának, valamint Magosi mesterhármasának is köszönhetően végül simán nyerte a rangadót. 
2010. január 3. (vasárnap) 19:26
Egy védővel kevesebb
Jan Fiserával közös megegyezéssel szerződést bontott a DAB.Docler Magyar Kupa-győztes jégkorongcsapata. Az együttes már a MOL Liga mérkőzésre készül. 
2009. december 30. (szerda) 22:07
Jégkorong: kupagyőztesek!
Megvédte elsőségét a Dab.Docler hokicsapata! Együttesünk a Hamburger Hungaria Magyar Jégkorong Kupa négyes döntője sorozatának ma esti fináléjában már az első harmadban három gólt szerzett, s végül 6-1 arányban múlta felül a jól küzdő, de végül elfáradó Újpest gárdáját. 
2009. december 29. (kedd) 23:13
Jégkorong: döntőben a Bikák
Óriási nehézségek árán, de bejutott a Magyar Kupa döntőjébe a Dab.Docler hokicsapata, mely egy küzdelmes, izgalmas mérkőzésen győzte le a Miskolc együttesét a jégcsarnokban kedden este. Finálé szerdán az Újpest ellenében. 
|
 |
 |
Ha tudomása van olyan eseményről, ami nincs fenn az oldalon, ezen űrlap segítségével jelezheti szerkesztőinknek!
2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film
Mozi: Kedves John
Színes, feliratos amerikai romantikus dráma
2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film
Mozi: Ragadozók
Színes, szinkronizált amerikai akciófilm
2010.09.10 18:00 | kiállítás
EGYÜTTÁLLÁS
A Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata.

2010.09.11 10:00 | tanfolyam
ÚJENERGIA – MESTERKURZUS
ELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.
2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program
IX. Technikum Városrészi Nap
Hagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...
2010.09.11 14:30 | koncert
Magyar Zene Napja
Koncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével a Magyar Dal Napja (09.12.) előtti délutánon.
2010.09.14 14:00 | egyéb
Egészséghét, Perkáta
Számtalan ingyenes szűrővizsgálat perkátai lakosoknak.
2010.09.16 16:00 - 2010.09.22 16:00 | film
Mozi: A varázslótanonc
Színes, szinkronizált amerikai fantasy-vígjáték
2010.09.16 18:00 - 2010.09.19 18:00 | film
Mozi: Nagyfiúk
Amerikai vígjáték, 2010
További programok »»
Hiányzó esemény jelzése »»
|
Biztosan érezted már, mekkora művész vagy, amikor visszanézted valamelyik fotósorozatodat. Rajta vannak a barátaid, a családtagjaid, az ismerőseid és kedvenceid az EFOTT-on, a koncerten, a buliban, a kistesód farsangján, az iskolahéten, a meccsen vagy más egyéb rendezvényen készült képeken.
Ha vannak ilyen fotóid, amiket megosztanál másokkal, pakold fel ide nekünk, nektek; mindenki örömére! Ne késlekedj, kezdd el a feltöltést még ma!
Csak regisztrált és bejentkezett felhasználók tölthetnek fel képet! Kérjük jelentkezz be!
Így töltheted fel képeidet:
- Válaszd ki a programot! Ezt időpont alapján teheted meg, a kis naptár ikonra kattintva válaszd ki a dátumot, majd a megjelenő listából a programot (ha nem szerepel a listában, az Egyéb lehetőséget választva megadhatod a nevét).
- A Tallózás... gombra kattintva válaszd ki a számítógépedről az általad feltölteni kívánt fényképe(ke)t. A "Control" gomb segítségével egyszerre több képet is kijelölhetsz.
- A Feltöltés gombbal tudod elindítani a másolást, vagy további képeket adhatsz hozzá a Tallózás... gombbal.
- A képek listájában megjelennek a feltöltött képek előnézetei, hogy könnyítsék a képek elnevezését. Ha minden képnek adtál címet a Küldés gombbal fejezheted be a feltöltést.
A feltöltött képeket beérkezés után ellenőrizzük és csak ezután kerülnek ki az oldalra.

2010. szeptember 02. | 
Mozi: Kedves John
John és Savannah egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba...
2010. szeptember 02. | 
Mozi: Coco Chanel
Coco Chanel története, aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Nagyfiúk
Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Ragadozók
Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Látogatás
Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Levelek Júliának
Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Újrakezdők
Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...
További galériák »»
|
 |
 |
|
|
 |
2010. szeptember |
 |
| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
| 35. |
|
|
1
2010. szeptember 1. 3 esemény - Mozi: Sárkányvadászok - Mozi: Eredet - Mozi: Látogatás
|
2
2010. szeptember 2. 6 esemény - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel - Mozi: Szellemíró ...
|
3
2010. szeptember 3. 6 esemény - Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel ...
|
4
2010. szeptember 4. 11 esemény - Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes - Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor - Hajdu György életműve ...
|
5
2010. szeptember 5. 8 esemény - Jótékonysági koncert Dunaföldváron - Hajdu György életműve - Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny ...
|
| 36. |
6
2010. szeptember 6. 8 esemény - Mozi: Egy másik ember - Tűzzománc kiállítás - Mozi: Coco Chanel ...
|
7
2010. szeptember 7. 8 esemény - Club Heaven: főiskolás party - Mozi: Egy másik ember - Mozi: Coco Chanel ...
|
8
2010. szeptember 8. 8 esemény - Mozi: Egy másik ember - Mozi: Coco Chanel - Építésügyi szakmai továbbképzés ...
|
9
2010. szeptember 9. 6 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Kedves John - Mozi: Ragadozók ...
|
10
2010. szeptember 10. 9 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Kedves John - Mozi: Ragadozók ...
|
11
2010. szeptember 11. 12 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Kedves John - Mozi: Ragadozók ...
|
12
2010. szeptember 12. 6 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Kedves John - Mozi: Ragadozók ...
|
| 37. |
13
2010. szeptember 13. 6 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Ragadozók - Hajdu György életműve ...
|
14
2010. szeptember 14. 8 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Ragadozók - Hajdu György életműve ...
|
15
2010. szeptember 15. 7 esemény - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: Ragadozók - Hajdu György életműve ...
|
16
2010. szeptember 16. 6 esemény - Hajdu György életműve - Egészséghét, Perkáta - Mozi: A varázslótanonc ...
|
17
2010. szeptember 17. 8 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
18
2010. szeptember 18. 9 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
19
2010. szeptember 19. 8 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
| 38. |
20
2010. szeptember 20. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
21
2010. szeptember 21. 7 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
22
2010. szeptember 22. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
23
2010. szeptember 23. 4 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
24
2010. szeptember 24. 7 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
25
2010. szeptember 25. 6 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
26
2010. szeptember 26. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök - Mozi: Kilencedik légió ...
|
| 39. |
27
2010. szeptember 27. 3 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök
|
28
2010. szeptember 28. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
29
2010. szeptember 29. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
30
2010. szeptember 30. 1 esemény - Zöldboszorka
|
|
|
|
|
|
|
|
max:21°C min:14°C |
max:21°C min:12°C |
max:18°C min:12°C |
|
|