Carissa Sportegyesület
2010. augusztus 23. (hétfő) 11:05
Jól sikerült az első triatlon
A dunaújvárosi szabad strandon úsztak, onnan Rácalmásra tekertek, majd ott futottak az I. Dunaújváros-Rácalmás Triatlon résztvevői szombaton. A kiváló ötletből létrehozott megmérettetés nagyszerű programnak bizonyult a sportot kedvelő családok, felnőttek, gyerekek számára. 
2010. augusztus 16. (hétfő) 09:55
Strandfoci a szigeten
Az Ifjúsági és Sportiroda, a Carissa Sportegyesület, a Zeusz Sportbolt és a Bartók színház összefogásának köszönhetően immáron harmadszor rendezik meg az I. Szent István Kupa strandfoci tornát.

2010. augusztus 11. (szerda) 13:46
Sportversenyek augusztus 20-án
Strandkézilabda, strandfoci, strandröplabda, ötpróba, gyermekverseny és triatlon – szinte minden, amit csak elképzelhetünk. A tavalyi évek sikerei után idén is várják a sportolni vágyókat a Szalki-szigeten.

2010. május 25. (kedd) 09:06
ERSTE KUPA: biatorbágyi győzelem
A szombati napon első alkalommal rendezte meg az Erste Bank Zrt. és a Carissa Sportegyesület az Erste Kupát. 
2010. május 19. (szerda) 09:07
ERSTE KUPA – az országos bajnoki címért
A hétvégén – egészen pontosan május 22-én, szombaton – rendezik meg városunkban az Erste Kupa névre keresztelt kispályás labdarúgó versenysorozatot, amelyen a pénzjutalmon és az erkölcsi dicsőségen kívül a tét az országos döntőbe jutás lesz.

2010. május 18. (kedd) 09:07
Amiről a foci szól…
A városi kispályás bajnokság idei talán legnagyobb rangadóját játszották le a múlt héten, amely akár a bajnoki elsőségről is dönthetett volna. Hogy nem így történt, az csupán a két kiváló játékerőt képviselő csapaton múlt – szerencsére.

2010. május 12. (szerda) 09:02
AZ ÉV MÉRKŐZÉSE KÖVETKEZIK!
A címben megfogalmazott állítás kétségtelenül igaz, legalábbis a Markó Lajos Dunaújvárosi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2009/2010-es bajnoki idényében. Az év szuper-rangadóját csütörtökön 20 órától rendezik meg a Lorántffy műfüves pályáján. 
2010. március 30. (kedd) 09:11
Ütős volt a meglepetés
A hétvégén rendezték meg az I. Meglepetés Kupát, amelyen nyolc csapat vett részt. Az utolsó pillanatban azonban az egyik nevező együttes visszalépett, így „beugró” gárdát kerestek, s szerencsére az AS Kóma nevű formáció vállalkozott is egy kis örömfocira.

2010. március 26. (péntek) 09:08
Beugró kerestetik!
Ne ijedjenek meg a sportrajongók, nem a népszerű show-műsorba toborozunk jelentkezőket, hanem a hétvégi teremfoci tornára. Kedden – mint azt jeleztük is – megtörtént a sorsolás az első alkalommal megrendezésre kerülő Meglepetés Kupára.

2010. március 12. (péntek) 08:33
Tornát nyert a Szakszervezet csapata
A II. alkalommal kiírt Zeusz Senior Kupa mérkőzéseit rendezték meg szombaton az Arany János Általános Iskola tornatermében. A teremtornán csak a negyvenedik életévüket betöltött játékosok szerepelhettek.

|
 |
 |
Ha tudomása van olyan eseményről, ami nincs fenn az oldalon, ezen űrlap segítségével jelezheti szerkesztőinknek!
2010.09.11 08:00 | verseny
Horgászverseny
Előszállás mellett, a Róbert-völgyi horgásztavon.
2010.09.11 10:00 | egyéb
Csapatzászló adományozás
A Dunaújvárosi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság fennállásának 60. évfordulója alkalmából.
2010.09.11 10:00 | tanfolyam
ÚJENERGIA – MESTERKURZUS
ELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.
2010.09.11 | party
Saturday Night Fever
Slágerparty minden szombaton három helyszínen: Bakafogda, Bar Bacca és 2222 Club.
2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program
IX. Technikum Városrészi Nap
Hagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...
2010.09.11 14:30 | koncert
A Magyar Zene Napja
Koncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével, helyi fellépőkkel.
2010.09.11 19:00 | hangverseny
Pusztaszabolcs: hangverseny
Magyarország legrégebbi és legteljesebb állapotban megőrzött kétmanuálos nagyorgonáján.
2010.09.13 19:00 - 2010.09.15 19:00 | film
Mozi: Kedves John
Színes, feliratos amerikai romantikus dráma
2010.09.14 14:00 | egyéb
Egészséghét, Perkáta
Számtalan ingyenes szűrővizsgálat perkátai lakosoknak.
További programok »»
Hiányzó esemény jelzése »»
|
Biztosan érezted már, mekkora művész vagy, amikor visszanézted valamelyik fotósorozatodat. Rajta vannak a barátaid, a családtagjaid, az ismerőseid és kedvenceid az EFOTT-on, a koncerten, a buliban, a kistesód farsangján, az iskolahéten, a meccsen vagy más egyéb rendezvényen készült képeken.
Ha vannak ilyen fotóid, amiket megosztanál másokkal, pakold fel ide nekünk, nektek; mindenki örömére! Ne késlekedj, kezdd el a feltöltést még ma!
Csak regisztrált és bejentkezett felhasználók tölthetnek fel képet! Kérjük jelentkezz be!
Így töltheted fel képeidet:
- Válaszd ki a programot! Ezt időpont alapján teheted meg, a kis naptár ikonra kattintva válaszd ki a dátumot, majd a megjelenő listából a programot (ha nem szerepel a listában, az Egyéb lehetőséget választva megadhatod a nevét).
- A Tallózás... gombra kattintva válaszd ki a számítógépedről az általad feltölteni kívánt fényképe(ke)t. A "Control" gomb segítségével egyszerre több képet is kijelölhetsz.
- A Feltöltés gombbal tudod elindítani a másolást, vagy további képeket adhatsz hozzá a Tallózás... gombbal.
- A képek listájában megjelennek a feltöltött képek előnézetei, hogy könnyítsék a képek elnevezését. Ha minden képnek adtál címet a Küldés gombbal fejezheted be a feltöltést.
A feltöltött képeket beérkezés után ellenőrizzük és csak ezután kerülnek ki az oldalra.

2010. szeptember 02. | 
Mozi: Kedves John
John és Savannah egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba...
2010. szeptember 02. | 
Mozi: Coco Chanel
Coco Chanel története, aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Nagyfiúk
Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Ragadozók
Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Látogatás
Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Levelek Júliának
Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Újrakezdők
Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: A varázslótanonc
Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Szellemíró
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...
További galériák »»
|
 |
 |
|
|
 |
2010. szeptember |
 |
| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
| 35. |
|
|
1
2010. szeptember 1. 3 esemény - Mozi: Sárkányvadászok - Mozi: Eredet - Mozi: Látogatás
|
2
2010. szeptember 2. 6 esemény - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel - Mozi: Szellemíró ...
|
3
2010. szeptember 3. 6 esemény - Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel ...
|
4
2010. szeptember 4. 11 esemény - Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes - Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor - Hajdu György életműve ...
|
5
2010. szeptember 5. 8 esemény - Jótékonysági koncert Dunaföldváron - Hajdu György életműve - Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny ...
|
| 36. |
6
2010. szeptember 6. 8 esemény - Mozi: Egy másik ember - Tűzzománc kiállítás - Mozi: Coco Chanel ...
|
7
2010. szeptember 7. 8 esemény - Club Heaven: főiskolás party - Mozi: Egy másik ember - Mozi: Coco Chanel ...
|
8
2010. szeptember 8. 9 esemény - NewCityBeats pres.: Tech-Funk Session - Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap - Építésügyi szakmai továbbképzés ...
|
9
2010. szeptember 9. 6 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén - Mozi: Kedves John ...
|
10
2010. szeptember 10. 13 esemény - Mystic Club: Andro - Disco Sensation - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál ...
|
11
2010. szeptember 11. 21 esemény - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén ...
|
12
2010. szeptember 12. 8 esemény - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén ...
|
| 37. |
13
2010. szeptember 13. 6 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
14
2010. szeptember 14. 8 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
15
2010. szeptember 15. 7 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
16
2010. szeptember 16. 6 esemény - Hajdu György életműve - Egészséghét, Perkáta - Mozi: A varázslótanonc ...
|
17
2010. szeptember 17. 11 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
18
2010. szeptember 18. 12 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
19
2010. szeptember 19. 9 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
| 38. |
20
2010. szeptember 20. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
21
2010. szeptember 21. 7 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
22
2010. szeptember 22. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
23
2010. szeptember 23. 4 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
24
2010. szeptember 24. 8 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
25
2010. szeptember 25. 9 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
26
2010. szeptember 26. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök - Mozi: Kilencedik légió ...
|
| 39. |
27
2010. szeptember 27. 3 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök
|
28
2010. szeptember 28. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
29
2010. szeptember 29. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
30
2010. szeptember 30. 1 esemény - Zöldboszorka
|
|
|
|
|
|
|
|
max:17°C min:13°C |
max:20°C min:12°C |
max:21°C min:12°C |
|
|