2010. március 17. (szerda) 08:57
Azért egy bronz is termett a Dám Kupán
ajánlom másnak | nyomtatás
Amint azt írtuk volt, három csapat szerepelt a Tamásiban megrendezett Dám Kupán a városi sportiskola képviseletében. Az U12-es és U13-as csapatok eredményeiről már beszámoltunk, s amint jeleztük, az U11-esek eredményeivel maradtunk adósak. Íme!
A szombaton és vasárnap megrendezett tornán az 1999-ben született lányok ugyancsak pályára léptek, de ők a simontornyai tornateremben szerepeltek. A tornára itt is nyolc csapat nevezett. A DVSI lányai a Kozármisleny, az UKSE Szekszárd és a Kocsola csapataival kerültek egy csoportba. A másik ágon a Tamási, az FTC, a Szeged és az Alcoa csatázott. A szerencsésnek mondható sorsolásnak köszönhetően az ifjú hölgyek megverték a Kozármislenyt, majd a Kocsola együttesét, s a csoportdöntőn kikaptak a szekszárdiaktól. Így a csoport második helyén zártak, és keresztjátékkal a másik csoport első helyén végzett FTC-vel mérkőzhettek meg a döntőbe jutásért. Azonban a zöld-fehérek jobbnak bizonyultak, s számunkra a bronzmeccs maradt. A bronzéremért a szegediekkel kellett megküzdenünk, amit nagy küzdelemben – szegedi vezetést követően – sikerült döntetlenre menteni, majd hétméteresekkel, hatalmas izgalmak közepette megnyerni. A boldog csapat még egy sikernek örülhetett, nevezetesen a legtöbb gólt lövő játékos különdíját Klujber Katrin nyerte el. Mindnyájuknak gratulálunk! |
| DVSI – Kozármisleny 26-8 (14-6) | | Jók: Klujber K. (15) Szűcs N. (3) | | DVSI – Kocsola 25-8 (12-4) | | Jók: Klujber K. (8) Solymosi D. (4), Szűcs N. (4), Berkes K. (3) | | UKSE – DVSI 15-9 (7-5) | | Jó: Klujber K. (8) | | DVSI – FTC 11-21 (7-10) | | Jó: Klujber K. (9) | | A bronzéremért: Szeged – DVSI 20-22 (14-12, 20-20) | A bronzcsapat tagjai: Deák Tímea (kapus) Bándi Magdolna, Nagy Zsuzsanna, Klujber Katrin, Berkes Kitti, Solymosi Dóra, Szűcs Noémi, Kukucska Viktória, Müller Kamilla, Sudár Lilla, Kiss Petra, Sándor Kinga, Pusztai Gréta Edző: Szepessyné Azari Éva
|
 |
 |
2010.09.11 08:00 | verseny
Horgászverseny
Előszállás mellett, a Róbert-völgyi horgásztavon.
2010.09.11 10:00 | egyéb
Csapatzászló adományozás
A Dunaújvárosi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság fennállásának 60. évfordulója alkalmából.
2010.09.11 10:00 | tanfolyam
ÚJENERGIA – MESTERKURZUS
ELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.
2010.09.11 | party
Saturday Night Fever
Slágerparty minden szombaton három helyszínen: Bakafogda, Bar Bacca és 2222 Club.
2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program
IX. Technikum Városrészi Nap
Hagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...
2010.09.11 14:30 | koncert
A Magyar Zene Napja
Koncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével, helyi fellépőkkel.
2010.09.11 19:00 | hangverseny
Pusztaszabolcs: hangverseny
Magyarország legrégebbi és legteljesebb állapotban megőrzött kétmanuálos nagyorgonáján.
2010.09.13 19:00 - 2010.09.15 19:00 | film
Mozi: Kedves John
Színes, feliratos amerikai romantikus dráma
2010.09.14 14:00 | egyéb
Egészséghét, Perkáta
Számtalan ingyenes szűrővizsgálat perkátai lakosoknak.
További programok »»
Hiányzó esemény jelzése »»
|
Biztosan érezted már, mekkora művész vagy, amikor visszanézted valamelyik fotósorozatodat. Rajta vannak a barátaid, a családtagjaid, az ismerőseid és kedvenceid az EFOTT-on, a koncerten, a buliban, a kistesód farsangján, az iskolahéten, a meccsen vagy más egyéb rendezvényen készült képeken.
Ha vannak ilyen fotóid, amiket megosztanál másokkal, pakold fel ide nekünk, nektek; mindenki örömére! Ne késlekedj, kezdd el a feltöltést még ma!
Csak regisztrált és bejentkezett felhasználók tölthetnek fel képet! Kérjük jelentkezz be!
Így töltheted fel képeidet:
- Válaszd ki a programot! Ezt időpont alapján teheted meg, a kis naptár ikonra kattintva válaszd ki a dátumot, majd a megjelenő listából a programot (ha nem szerepel a listában, az Egyéb lehetőséget választva megadhatod a nevét).
- A Tallózás... gombra kattintva válaszd ki a számítógépedről az általad feltölteni kívánt fényképe(ke)t. A "Control" gomb segítségével egyszerre több képet is kijelölhetsz.
- A Feltöltés gombbal tudod elindítani a másolást, vagy további képeket adhatsz hozzá a Tallózás... gombbal.
- A képek listájában megjelennek a feltöltött képek előnézetei, hogy könnyítsék a képek elnevezését. Ha minden képnek adtál címet a Küldés gombbal fejezheted be a feltöltést.
A feltöltött képeket beérkezés után ellenőrizzük és csak ezután kerülnek ki az oldalra.

2010. augusztus 31. | 
Mozi: Nagyfiúk
Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Ragadozók
Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...
2010. augusztus 31. | 
Mozi: Látogatás
Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Levelek Júliának
Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Újrakezdők
Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: A varázslótanonc
Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Szellemíró
A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...
2010. augusztus 30. | 
Mozi: Eredet
A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet...
További galériák »»
|
 |
 |
|
|
 |
2010. szeptember |
 |
| H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
| 35. |
|
|
1
2010. szeptember 1. 3 esemény - Mozi: Sárkányvadászok - Mozi: Eredet - Mozi: Látogatás
|
2
2010. szeptember 2. 6 esemény - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel - Mozi: Szellemíró ...
|
3
2010. szeptember 3. 6 esemény - Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes - Mozi: Eredet - Mozi: Coco Chanel ...
|
4
2010. szeptember 4. 11 esemény - Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes - Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor - Hajdu György életműve ...
|
5
2010. szeptember 5. 8 esemény - Jótékonysági koncert Dunaföldváron - Hajdu György életműve - Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny ...
|
| 36. |
6
2010. szeptember 6. 8 esemény - Mozi: Egy másik ember - Tűzzománc kiállítás - Mozi: Coco Chanel ...
|
7
2010. szeptember 7. 8 esemény - Club Heaven: főiskolás party - Mozi: Egy másik ember - Mozi: Coco Chanel ...
|
8
2010. szeptember 8. 9 esemény - NewCityBeats pres.: Tech-Funk Session - Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap - Építésügyi szakmai továbbképzés ...
|
9
2010. szeptember 9. 6 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén - Mozi: Kedves John ...
|
10
2010. szeptember 10. 13 esemény - Mystic Club: Andro - Disco Sensation - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál ...
|
11
2010. szeptember 11. 21 esemény - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén ...
|
12
2010. szeptember 12. 8 esemény - XVI. Velencei Tavi Nemzetközi Hőlégballon Karnevál - Mozi: Ragadozók - Mozi: A bombák Földjén ...
|
| 37. |
13
2010. szeptember 13. 6 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
14
2010. szeptember 14. 8 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
15
2010. szeptember 15. 7 esemény - Mozi: Ragadozók - Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés - Mozi: A bombák Földjén ...
|
16
2010. szeptember 16. 6 esemény - Hajdu György életműve - Egészséghét, Perkáta - Mozi: A varázslótanonc ...
|
17
2010. szeptember 17. 11 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
18
2010. szeptember 18. 12 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
19
2010. szeptember 19. 9 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Vigyázat ehető! ...
|
| 38. |
20
2010. szeptember 20. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
21
2010. szeptember 21. 7 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
22
2010. szeptember 22. 5 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: A varázslótanonc - Mozi: Levelek Júliának ...
|
23
2010. szeptember 23. 4 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
24
2010. szeptember 24. 8 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
25
2010. szeptember 25. 9 esemény - Hajdu György életműve - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök ...
|
26
2010. szeptember 26. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Salt ügynök - Mozi: Kilencedik légió ...
|
| 39. |
27
2010. szeptember 27. 3 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök
|
28
2010. szeptember 28. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
29
2010. szeptember 29. 5 esemény - Mozi: Újrakezdők - Mozi: Kilencedik légió - Mozi: Salt ügynök ...
|
30
2010. szeptember 30. 1 esemény - Zöldboszorka
|
|
|
|
|
|
|
|
max:17°C min:13°C |
max:20°C min:12°C |
max:21°C min:12°C |
|
|
Nincsenek hozzászólások