|
2010. március 16. (kedd) 12:30 DVSI: így is szép Negyedik helyen végzett a DVSI U11-es labdarúgó csapata a hétvégén megrendezett székesfehérvári Főnix Kupa küzdelmeiben. A sportiskolás fiatalok a csoportmeccseken remekeltek, de a helyosztókon elpártolt tőlük a szerencse.
A mögöttünk hagyott hétvégén is volt dolga a DVSI utánpótlás korú labdarúgóinak, akik közül az U11-es együttes ezúttal Székesfehérváron vendégszerepelt, méghozzá a tizenkét csapatos V. Főnix Kupa küzdelmeiben. A sportiskolás fiatalok a B-jelű csoportba kaptak besorolást, ahol öt mérkőzés várt a Balogh-tanítványokra, akik egészen a verseny hajrájáig remekül vették az akadályokat.
A csoportkör első fordulójában ugyanis előbb a Grundball együttesét verték 3-2-re a DVSI-s fiatalok, majd a második fordulóban a ZTE gárdáját is egy góllal, 2-1 arányban győzték le úgy, hogy az első meccsen Dobos Áron, míg a második találkozón Balogh Ádám szerezte a mieink összes találatát. A mieink a folytatásban sem vallottak szégyent sőt, valósággal remekeltek, amelynek előbb a szlovák Hlohovec együttese (6-0), majd a Videoton gárdája látta kárát (2-0), s mivel a sportiskolások az utolsó fordulóban is brillíroztak, a Lurkó UFC elleni 4-1-es győzelem azt is jelentette, hogy a DVSI focistái csoportelsőként várhatták a torna elődöntőjét. A döntőbe jutásért a Győri ETO csapatával mérkőztek a mieink, ám ezúttal fejet kellett hajtani a zöld-fehérek előtt, mert a Rába-parti egylet 2-1-re legyőzte a mieinket, így a harmadik helyért folytathattuk csak a küzdelmet, ahol a csoportkörben egyszer már legyőzött ZTE volt az ellenfél. Sajnos a szerencse ezúttal elkerülte Balogh Zsolt edző tanítványait, mert a mérkőzés végül 2-2-es eredménnyel ért véget, míg a büntetőrúgásoknál a zalaegerszegiek céloztak pontosabban (3-4), akik ezzel megszerezték a torna bronzérmét, míg a mieink tulajdonképpen vereséggel, végül a negyedik helyen végeztek a rangos megméretésen. A DVSI eredményei (csoportkör): DVSI – Grundball 3-2 Gólszerző: Dobos Áron 3 DVSI – ZTE 2-1 Gólszerző: Balogh Ádám 2 DVSI – FC Hlohovec 6-0 Gólszerzők: Balogh Ádám 2, Boldizsár Csaba 2, Szalai Zsolt, Garda Bence DVSI – Videoton LKA 2-0 Gólszerzők: Török Dávid, Dobos Áron DVSI – Lúrkó UFC 4-1 Gólszerzők: Dobos Áron 2, Balogh Ádám, Boldizsár Csaba Elődöntő: DVSI – Győri ETO 1-2 Gólszerző: Balogh Ádám Bronzmérkőzés: DVSI – ZTE 2-2 (büntetőkkel 3-4) Gólszerző: Balogh Ádám 2 A DVSI csapata: Varga Ádám, Varga Líviusz, Vajda Brendon, Dobos Áron, Szabó Marcell, Mészáros Edmond, Szalai Zsolt, Török Dávid, Topp Bence, Boldizsár Csaba, Garda Bence, Balogh Ádám. Edző: Balogh Zsolt. |
|


























Nincsenek hozzászólások