2010. március 4. (csütörtök) 08:42

Teremliga: nagy harc az élen

ajánlom másnak ajánlom másnak | nyomtatás nyomtatás

A nyolcadik fordulóval folytatódott a III. Dunaújvárosi Teremliga küzdelemsorozata, mely után az első, valamint a harmadik helyért folytatódik igazán nagy küzdelem. Előbbire kettő, utóbbira még négy csapat is esélyes az utolsó forduló előtt.
Újabb fordulót rendeztek a III. Dunaújvárosi Teremliga-sorozatban, melyen egy szoros mérkőzés mellett négy együttes is kiütéssel győzte le aktuális ellenfelét, ám gyanítható, hogy az utolsó forduló ennél jóval nagyobb csatákat hoz majd.

Elfogytak, feladták

A nap első mérkőzésén a listavezető Major Kft. együttese csapott össze az Ipartelep gárdájával, egy olyan mérkőzésen, amelyen az első helyezett csapat hatalmas lépést tehetett a sorozat megnyerése felé. Az Ipartelep azonban nem adta olcsón a bőrét, s óriási küzdelemre kényszerítette ellenfelét. Az első félidőben azonban egy góllal jobban állt a listavezető, s bár a második felvonásban mindent megtett az esélytelenebb csapat az egyenlítésért, a végig vezető "Majorosok" nem engedték kiénekelni a sajtot a szájukból, így újabb három pontot begyűjtve haladnak a sorozat megnyerése felé (6-5).
A Frankcity és a Füredi Panzió találkozója szöges ellentéte volt az azt megelőző mérkőzésnek, hiszen a szezont nagyon rosszul kezdő Panziósok végig hatalmas fölényben játszva győzték le ellenfelüket úgy, hogy annak még arra sem volt esélye, hogy elkerülje a kétszámjegyű vereséget (1-11). Szintén erőt demonstrált a Műkedvelők gárdája is, amely a Nepál csapatával mérkőzött meg, ám helyzetüket alaposan megkönnyítette, hogy a címvédő kapus nélkül volt kénytelen játszani a találkozón. Ennek is köszönhetően Balaskóék már az első félidőben hét góllal keserítették meg vetélytársuk életét, amely a szünetben feladta az egyenlőtlen küzdelmet, így a találkozó 7-0-ás Műkedvelők vezetésnél félbeszakadt.

Nem ismertek kegyelmet

Valamivel nagyobb csatát, de végül kiütéses sikert hozott a Palermo és a házigazda DTV-HFSE mérkőzése is, melyre a vendéglátók csere nélkül voltak kénytelenek kiállni. Ennek ellenére nagyon sokáig jól tartották magukat, hiszen tíz perccel a meccs vége előtt még csak két góllal állt jobban a harmadik helyen tanyázó Palermo, ám a meccs utolsó szakaszában hét gólt is kaptak a vendéglátók, így a mérkőzés végül ellenfelük 10-1-es sikerével ért véget.
A nap utolsó találkozóján sem akadt túl sok izgalom, köszönhetően az ismét remek napot kifogó Varázskép együttesének, mely esélyt sem adott a sereghajtó Alba Volán gárdájának, s már az első félidőben eldöntötte az egyenlőtlen küzdelmet. A második felvonásban sem állt le a jelenlegi negyedik helyezett, s bár a közlekedésiek ekkor kétszer is bevették kapujukat, végül simán, 7-2 arányban megnyerték a mérkőzést.

A Teremliga 8. fordulójának eredményei:

Major Kft. – Ipartelep 5-4 (3-2)
Gól
: Vincze D. 3, Král, Kővári ill.: Rátkai II.T. 3, Palóka.

Frankcity – Füredi Panzió 1-11 (1-4)
Gól
: Fehér ill.: Szalai 6, Füredi 2, Lendvai A. 2, Bartkó.

Műkedvelők – Nepál 7-0-nál félbeszakadt
Gól
: Balaskó, Tóth Á. 2, Tóth G. 2, Gróf, öngól.

Palermo - DTV-HFSE 10-1 (2-1)
Gól
: Aradi 3, Varga K. 3, Hepp, Nagy A., Horváth, Szabó ill.: Szinyicska.

Varázskép – Alba Volán 7-2 (4-0)

Tabella 8 forduló után: 1. Major Kft 19 pont, 2. Műkedvelők 18 pont, 3. Palermo 15 pont, 4. Varázskép 15 pont, 5. Füredi Panzió 14 pont, 6. Nepál 14 pont, 7. Ipartelep 9 pont, 8. Frankcity 7 pont, 8. DTV-HFSE 3 pont, 9. Alba Volán FC 1 pont.


Szerző/forrás:

Sz. T.



Kulcsszavak: sport, labdarúgás, Palermo



Térkép


Új hozzászólás Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.03 16:00 - 18:00 | egyéb

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas TáncegyüttesAz együttes felvételt hirdet 6-40 éves korig.tovább

2010.09.04 08:00 | sport

Újvárosi ötpróba: városi séta

Két helyszín, két időpont a sétálóknak, túrázóknak.tovább

2010.09.04 09:00 - 2010.09.07 19:00 | családi program

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi versenyA Magyar motorkerékpár-gyártás technikatörténeti vándorkiállítása, KRESZ-teszt és verseny.tovább

2010.09.04 | találkozó

4. Olaszautó Találkozó

4. Olaszautó TalálkozóItt az idő, hogy felnyíljon újra a garázskapu, csörögjön a slusszkulcs, nyikorogjanak a kerekek...tovább

2010.09.04 16:00 | egyéb

Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor

Perkátán, a Templomkertben.tovább

2010.09.04 18:00 | sport

Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes

Floorball: DF FC - IBK Cartoon HeroesSzezonnyitó mérkőzés szombaton a Campus Arénában.tovább

2010.09.05 18:30 | koncert

Jótékonysági koncert Dunaföldváron

A külvégi játszótér megépítéséért Lipták Ildikóval és Teleki Gergővel.tovább

2010.09.06 17:00 - 2010.09.08 17:00 | film

Mozi: Coco Chanel

Mozi: Coco ChanelSzínes, feliratos francia filmtovább

2010.09.06 17:00 | kiállítás

Tűzzománc kiállítás

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Galériában.tovább

2010.09.06 19:00 - 2010.09.08 19:00 | film

Mozi: Egy másik ember

Mozi: Egy másik emberFekete-fehér, feliratos svájci játékfilmtovább

2010.09.08 09:00 - 14:20 | egyéb

Építésügyi szakmai továbbképzés

Közérthetően a közbeszerzésről az építésügyi szakmai továbbképzésen a kamarában. tovább

2010.09.09 16:00 - 2010.09.15 16:00 | film

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs filmtovább

2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves JohnSzínes, feliratos amerikai romantikus drámatovább

2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film

Mozi: Ragadozók

Mozi: RagadozókSzínes, szinkronizált amerikai akciófilmtovább

2010.09.09 19:00 - 2010.09.12 19:00 | film

Mozi: A bombák Földjén

Mozi: A bombák FöldjénSzínes, feliratos háborús drámatovább

2010.09.10 17:12 | kiállítás

Alkotótábor Fősuli 2010

Alkotótábor Fősuli 2010A Skicc Csoport kiállításának megnyitója.tovább

2010.09.10 18:00 | kiállítás

EGYÜTTÁLLÁS

EGYÜTTÁLLÁSA Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata. tovább

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 22:00 | party

ROTN: Szeptember 11.

ROTN: Szeptember 11.A Campus Klub következő Rhythm Of The Night partija.tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

2010. augusztus 31. | galéria

Bánki iskola: évnyitó (72 kép)

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: Nagyfiúk Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Ragadozók

Mozi: Ragadozók Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés Te mit tennél, ha egy nap fognál egy tündért? Légy tanúja a varázslatos pillanatnak, amikor...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Látogatás

Mozi: Látogatás Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Levelek Júliának

Mozi: Levelek Júliának Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Újrakezdők

Mozi: Újrakezdők Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanonc Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Szellemíró

Mozi: Szellemíró A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Eredet

Mozi: Eredet A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet...

További galériák »»

Legutolsó hozászólások

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

Gratulálunk Ádám és sok sikert kívánunk...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 15:18:06

Ádám ! Kívánunk sok sikert, jó egészséget...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 10:12:44

Hajrá srácok!

Menetelés a férfi bajnokság első osztályában

Névtelen

tovább2010-08-31 18:03:32

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Va
max:21°C
min:11°C
max:18°C
min:9°C
max:17°C
min:9°C