2010. március 2. (kedd) 10:18

Középkori magyar várak 3D-s fotókon

ajánlom másnak ajánlom másnak | nyomtatás nyomtatás

Az Intercisa Múzeum időszakos kiállítása igazi csemege a történelmi épületek kedvelőinek. Számos programmal vár a múzeum márciusban és áprilisban is, lássuk, mik ezek!

Vígvári Tamás térhatású, 3d-s fotói és László János
légifotói csábítóak lehetnek a középkori magyar várak rajongóinak. Felidézhetjük a letűnt korokat, és eljátszhatunk a gondolattal, milyen lehetett az épület és a benne, körülötte zajló élet a vár fénykorában. Az időszakos kiállítást március 19-én, pénteken fél négykor nyitják meg, és április 30-ig látogatható.

Mi volt a vasmű területén a római korban? Honnan ered az Intercisa név? Milyen volt egy lakóház berendezése Pentelén a múlt században? Mit kérvényeztek 1950-ben a Vörös könyvben vagy más néven Rákosi levélalbumban? A múzeum állandó kiállítása, amely Dunaújváros történetét dolgozza fel az őskortól az 1970-es évek közepéig, ezekre a kérdésekre is választ ad.

Letűnt kultúrák hagyatékával, az őskortól kezdődő utazással, számos egyéb, múltidéző programmal várja az iskolás korosztályt a múzeum. A kihelyezett történelemórának is beillő időutazások mellett hétvégenként a családokat is szívesen látják a kultúra ezen intézményében.

Az ajánlott témák:

Múzeumi órák:
1. FELTÁRT MÚLT, EMLÉKEZŐ JELEN (Általános iskolák 5. osztályosai számára)
2. TÖRTÉNELEM HÁROM DIMENZIÓBAN (Középiskolák 9. évfolyama számára)
3. ÉLET A DUNA MENTÉN A KEZDETEKTŐL (8 osztályos gimnázium 7. évfolyama számára)


Tematikus foglalkozások:
1. IDŐUTAZÁS AZ ŐSKORTÓL AZ 1970-ES ÉVEK KÖZEPÉIG (Életmódvizsgáló tematikus foglalkozások kisiskolások és óvodások részére)
2. MIRŐL MESÉL A MÚZEUM? (Múltidéző  tematikus játszóház óvodás és kisiskolás csoportok részére)
3. JÁTÉKOK AZ ÓKORBAN – ÓKORI JÁTÉKOK


Műhelyfoglalkozások:
LETŰNT KULTÚRÁK HAGYATÉKA (Kreatív kézműves programok középiskolásoknak)


Speciális múzeumi foglalkozások:
EMLÉKEK A MÚLTBÓL(Fogyatékkal élők felzárkóztatását, integrálását segítő képességfejlesztő múzeumi foglalkozás)


Szabadegyetemi program:

„MIT RÁNKHAGYTAK A SZÁZADOK” (Vetítettképes előadások, prezentációk felső tagozatosok és középiskolások részére)

A családi foglalkozások:
JÁTÉK, TUDÁS, ALKOTÁS, SZÓRAKOZÁS A MÚZEUMBAN (Hétvégi múzeumi rendezvények)

Minden csoport bejelentkezésekor az igényekhez igazodóan történik a programok kiválasztása. Az Intercisa Múzeum állandó kiállítása (Dunaújváros története az őskortól az 1970-es évek közepéig) és az időszaki kiállítások lehetővé teszik, hogy a történelem tantárgyhoz jól kapcsolódó programok mellett más vonatkozású témafeldolgozást is ajánljanak minden korosztály részére (lakóhelyismeret, vizuális kultúra, életmód stb). A foglalkozások felépítése: közös témafeldolgozás az állandó vagy az időszaki kiállításban, amit minden esetben manuális alkotótevékenység követ. A foglalkozások időtartama: 45 – 90 perc (előzetes megegyezés szerint).
A bejelentkezést egy héttel a program előtt célszerű megtenni a 06-70-458-27-23-as  telefonon vagy az intercisamuz@gmail.com e-mail címen.
Látogatható: keddtől péntekig 10 – 16 óráig, hétvégén zárva, csak minden hónap első vasárnapján 14 – 18 óráig nyitva. Szünnap: hétfő.


Szerző/forrás:

Lazulj_szerk



Kulcsszavak: kultúra, Intercisa Múzeum


Új hozzászólás Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.03 16:00 - 18:00 | egyéb

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas TáncegyüttesAz együttes felvételt hirdet 6-40 éves korig.tovább

2010.09.04 08:00 | sport

Újvárosi ötpróba: városi séta

Két helyszín, két időpont a sétálóknak, túrázóknak.tovább

2010.09.04 09:00 - 2010.09.07 19:00 | családi program

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi versenyA Magyar motorkerékpár-gyártás technikatörténeti vándorkiállítása, KRESZ-teszt és verseny.tovább

2010.09.04 | találkozó

4. Olaszautó Találkozó

4. Olaszautó TalálkozóItt az idő, hogy felnyíljon újra a garázskapu, csörögjön a slusszkulcs, nyikorogjanak a kerekek...tovább

2010.09.04 16:00 | egyéb

Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor

Perkátán, a Templomkertben.tovább

2010.09.04 18:00 | sport

Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes

Floorball: DF FC - IBK Cartoon HeroesSzezonnyitó mérkőzés szombaton a Campus Arénában.tovább

2010.09.05 18:30 | koncert

Jótékonysági koncert Dunaföldváron

A külvégi játszótér megépítéséért Lipták Ildikóval és Teleki Gergővel.tovább

2010.09.06 17:00 - 2010.09.08 17:00 | film

Mozi: Coco Chanel

Mozi: Coco ChanelSzínes, feliratos francia filmtovább

2010.09.06 17:00 | kiállítás

Tűzzománc kiállítás

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Galériában.tovább

2010.09.06 19:00 - 2010.09.08 19:00 | film

Mozi: Egy másik ember

Mozi: Egy másik emberFekete-fehér, feliratos svájci játékfilmtovább

2010.09.08 09:00 - 14:20 | egyéb

Építésügyi szakmai továbbképzés

Közérthetően a közbeszerzésről az építésügyi szakmai továbbképzésen a kamarában. tovább

2010.09.09 16:00 - 2010.09.15 16:00 | film

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs filmtovább

2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves JohnSzínes, feliratos amerikai romantikus drámatovább

2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film

Mozi: Ragadozók

Mozi: RagadozókSzínes, szinkronizált amerikai akciófilmtovább

2010.09.09 19:00 - 2010.09.12 19:00 | film

Mozi: A bombák Földjén

Mozi: A bombák FöldjénSzínes, feliratos háborús drámatovább

2010.09.10 17:12 | kiállítás

Alkotótábor Fősuli 2010

Alkotótábor Fősuli 2010A Skicc Csoport kiállításának megnyitója.tovább

2010.09.10 18:00 | kiállítás

EGYÜTTÁLLÁS

EGYÜTTÁLLÁSA Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata. tovább

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 22:00 | party

ROTN: Szeptember 11.

ROTN: Szeptember 11.A Campus Klub következő Rhythm Of The Night partija.tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

2010. augusztus 31. | galéria

Bánki iskola: évnyitó (72 kép)

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: Nagyfiúk Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Ragadozók

Mozi: Ragadozók Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés Te mit tennél, ha egy nap fognál egy tündért? Légy tanúja a varázslatos pillanatnak, amikor...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Látogatás

Mozi: Látogatás Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Levelek Júliának

Mozi: Levelek Júliának Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Újrakezdők

Mozi: Újrakezdők Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanonc Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Szellemíró

Mozi: Szellemíró A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Eredet

Mozi: Eredet A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet...

További galériák »»

Legutolsó hozászólások

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

Gratulálunk Ádám és sok sikert kívánunk...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 15:18:06

Ádám ! Kívánunk sok sikert, jó egészséget...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 10:12:44

Hajrá srácok!

Menetelés a férfi bajnokság első osztályában

Névtelen

tovább2010-08-31 18:03:32

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Va
max:21°C
min:11°C
max:18°C
min:9°C
max:17°C
min:9°C