2010. február 27. (szombat) 22:12

Országos elődöntőben a DVSI kézilabdás lányai!

ajánlom másnak ajánlom másnak | nyomtatás nyomtatás

Az Adidas országos kézilabda utánpótlás bajnokság regionális döntőjét játszották szombaton a Haladás csarnokában Szombathelyen, ahol a DVSI U12-es leány kézilabda csapata szabályosan kiütötte vetélytársait.

Éppen csak a kék és zöld karikák hiányoztak az ellenfelek orra alól – bár a lila köd azért megvolt…
A Csiszár László regionális kézilabda torna döntőjébe három megye (Fejér, Vas és Veszprém) legjobb csapatai kerültek be, s a tét sem volt kisebb mint  az országos elődöntőbe jutás.
Fejér megyéből a Dunaújvárosi Sportiskola (DVSI), a székesfehérvári Alcoa FKC, Vas megyéből a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola, valamint a Körmendi DMTE, Veszprém megyéből pedig a veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola csapatai indultak harcba az elsőségért. Sajnos az ugyancsak bejutott balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola együttese nem érkezett meg a régió döntő helyszínére, így éppen a dunaújvárosiak "hármasa" csonka csoportot alkotott.
A résztvevő együtteseket ugyanis két háromcsapatos csoportba sorsolták, s a mieink a fürediek mellett a körmendiekkel kerültek össze. Nos, a két gárda nem volt egy súlycsoportban, s ez az egyetlen csoportmeccs könnyed bemelegítésnek felelt meg lányaink számára. A tizenöt gólos győzelemmel a DVSI máris az elődöntőben érezhette magát.
A másik ágon azonban parázs csata dúlt. A veszprémieket mindkét leánysereg legyőzte, s a Fehérvár és a házigazda Szombathely szoros és fordulatos mérkőzésen nagy csatát vívott egymással. Eleinte még a fehérváriak vezettek, még a félidőben is náluk volt az előny, ám a szívós zöld-fehérek előbb egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, és végül 16-15-re nyertek. Így az elődöntőben következhetett számunkra a vesztes Fehérvár.

  A csoportok végeredményei:
 A csoport:
 B csoport
 1.    DVSI 4 pont 1. Szombathely 4 pont
 2.    Körmend 2 pont 2. Alcoa Fehérvár 2 pont
 3.    Balatonfüred 0 pont 3. Veszprém 0 pont

A helyosztókon előbb játék nélkül lett ötödik a Veszprém, majd az elődöntőben a dunaújvárosi csapat végigszáguldott a fehérvári védelmen, s már félidőre eldöntötte a találkozót (14-3), s a második
játékrészben igazi önfeledt örömjátékot produkáltak  Meggyes Rita tanítványai (25-12). A másik ágon a hazai egység a Körmend csapatán verekedte át magát.
A dobogós helyekért játszott mérkőzéseken aztán tovább fokozódtak az izgalmak – legalábbis eleinte. A bronzmeccsen az Alcoa hosszú ideig fej-fej mellett haladt a Körmend ellenében, s csak az utolsó percekben tudta bebiztosítani a győzelmét, míg a DVSI a hazai szurkolótábor előtt is – szó szerint – állva hagyta ellenfelét, s percek alatt elhúzott, s előnyét fokozatosan növelte. A félidőben már egy tucatnyi különbség volt a két csapat között (15-3), ami a második félidő alatt még tovább nőtt. A szombathelyiek abszolút csütörtököt mondtak, míg a sportiskolás lányok tetszés szerint érték el góljaikat, s fölényes, sőt, kiütéses győzelmet arattak a döntőben.

 Eredmények:
 A harmadik helyért: Alcoa Fehérvár KC – Körmendi DMTE 14-10
 A döntőben: DVSI – Szombathely 33-11

Csapatunk tehát gólzáporos sikerrel jutott be az országos elődöntőbe, ahol immáron egy több éve együtt játszó, összecsiszolódott, egymásért tenni akaró társaságként nagy eséllyel pályázhatnak az országos döntőbe is, ahol javíthatnak tavalyi ötödik helyezésükön. A látottak alapján erre reális esély kínálkozik. Szép volt csajok!




 A régió döntő végeredménye:
 1. DVSI
 2. Szombathely
 3. Alcoa FKC
 4. Körmend
 5. Veszprém
 6. Balatonfüred

Szerző/forrás:

Szóládi Zoltán


Új hozzászólás Hozzászólások

1. | 2010-02-28 20:37:11 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Névtelen Nincs még hozzászólás ??? HAJRÁ LÁNYOK !!!

2. | 2010-02-28 20:52:04 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Névtelen Gratula csajok!!!

3. | 2010-03-01 14:55:21 közvetlen link a hozzászóláshoz, ha valakivel meg szeretnéd osztani Névtelen a gyöngyi néni lányai is 1 helyezést értek el pénteken pápán!! nekik is gratulálok!

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.03 16:00 - 18:00 | egyéb

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

Felvételi - Dunaújvárosi Vasas TáncegyüttesAz együttes felvételt hirdet 6-40 éves korig.tovább

2010.09.04 08:00 | sport

Újvárosi ötpróba: városi séta

Két helyszín, két időpont a sétálóknak, túrázóknak.tovább

2010.09.04 09:00 - 2010.09.07 19:00 | családi program

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi verseny

Technikatörténeti kiállítás és ügyességi versenyA Magyar motorkerékpár-gyártás technikatörténeti vándorkiállítása, KRESZ-teszt és verseny.tovább

2010.09.04 | találkozó

4. Olaszautó Találkozó

4. Olaszautó TalálkozóItt az idő, hogy felnyíljon újra a garázskapu, csörögjön a slusszkulcs, nyikorogjanak a kerekek...tovább

2010.09.04 16:00 | egyéb

Kisboldogasszony Búcsú és Jubileumi Emlékműsor

Perkátán, a Templomkertben.tovább

2010.09.04 18:00 | sport

Floorball: DF FC - IBK Cartoon Heroes

Floorball: DF FC - IBK Cartoon HeroesSzezonnyitó mérkőzés szombaton a Campus Arénában.tovább

2010.09.05 18:30 | koncert

Jótékonysági koncert Dunaföldváron

A külvégi játszótér megépítéséért Lipták Ildikóval és Teleki Gergővel.tovább

2010.09.06 17:00 - 2010.09.08 17:00 | film

Mozi: Coco Chanel

Mozi: Coco ChanelSzínes, feliratos francia filmtovább

2010.09.06 17:00 | kiállítás

Tűzzománc kiállítás

A Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara Galériában.tovább

2010.09.06 19:00 - 2010.09.08 19:00 | film

Mozi: Egy másik ember

Mozi: Egy másik emberFekete-fehér, feliratos svájci játékfilmtovább

2010.09.08 09:00 - 14:20 | egyéb

Építésügyi szakmai továbbképzés

Közérthetően a közbeszerzésről az építésügyi szakmai továbbképzésen a kamarában. tovább

2010.09.09 16:00 - 2010.09.15 16:00 | film

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs filmtovább

2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves JohnSzínes, feliratos amerikai romantikus drámatovább

2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film

Mozi: Ragadozók

Mozi: RagadozókSzínes, szinkronizált amerikai akciófilmtovább

2010.09.09 19:00 - 2010.09.12 19:00 | film

Mozi: A bombák Földjén

Mozi: A bombák FöldjénSzínes, feliratos háborús drámatovább

2010.09.10 17:12 | kiállítás

Alkotótábor Fősuli 2010

Alkotótábor Fősuli 2010A Skicc Csoport kiállításának megnyitója.tovább

2010.09.10 18:00 | kiállítás

EGYÜTTÁLLÁS

EGYÜTTÁLLÁSA Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata. tovább

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 22:00 | party

ROTN: Szeptember 11.

ROTN: Szeptember 11.A Campus Klub következő Rhythm Of The Night partija.tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

2010. augusztus 31. | galéria

Bánki iskola: évnyitó (72 kép)

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: Nagyfiúk Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Ragadozók

Mozi: Ragadozók Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés Te mit tennél, ha egy nap fognál egy tündért? Légy tanúja a varázslatos pillanatnak, amikor...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Látogatás

Mozi: Látogatás Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Levelek Júliának

Mozi: Levelek Júliának Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Újrakezdők

Mozi: Újrakezdők Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanonc Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Szellemíró

Mozi: Szellemíró A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Eredet

Mozi: Eredet A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet...

További galériák »»

Legutolsó hozászólások

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

Gratulálunk Ádám és sok sikert kívánunk...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 15:18:06

Ádám ! Kívánunk sok sikert, jó egészséget...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 10:12:44

Hajrá srácok!

Menetelés a férfi bajnokság első osztályában

Névtelen

tovább2010-08-31 18:03:32

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Va
max:21°C
min:11°C
max:18°C
min:9°C
max:17°C
min:9°C