A bölcsődei beszoktatás menetétől kezdve a szakmai programokon át a nyitott programokig számos kérdésre kaphatunk választ a következőkben a Napraforgó Bölcsőde kiadványának segítségével.

A család életében jelentős döntés az a pillanat, amikor úgy határoznak, hogy az anya munkába áll és a gyermeket bölcsődébe íratják. A Kossuth Lajos utcában található Napraforgó Bölcsődében tájékoztató füzetet állítottak össze azzal a céllal, hogy segítséget nyújtsanak a gyermekeknek és szüleiknek az új élethelyzethez való alkalmazkodáshoz. Betekintést nyerhetnek a szülők a bölcsődék működésébe, valamint hasznos információkat kapnak.
Családlátogatás
A barátkozás első lépése a családlátogatás, amely a szülővel közösen egyeztetett időpontban történik, lehetőleg még a beszoktatást megelőzően. A gyermekeknek az idegen személy közeledéséhez nyújt érzelmi biztonságot saját környezete. A gondozónőknek ilyenkor lehetőségük van természetes közegükben látni a kisgyermeket, ismerkedni egymással. A szülőkkel történő beszélgetés során megtudhatja, hogyan etetik, altatják, vigasztalják, hogyan alakul a napirendje, milyen szokásai vannak, mivel szeret játszani. Ennek hatására a gondozónő és a gyermek ismerősként találkoznak a bölcsődei csoportban, ami szintén elősegíti az alkalmazkodási folyamatot.

A beszoktatásról
A beszoktatás célja a stresszhelyzetek csökkentése, ezáltal jobb a gyermek alkalmazkodási készsége, és csökken a negatív tünetek megjelenése. Az elválás az anyától, a megbarátkozás az idegen környezettel és az új szokásokkal nagy feladat a kisgyermeknek. A szülő jelenléte védelmet, biztonságot jelent számára, sokkal nagyobb bizalommal tud eligazodni a számára idegen világban. A beszoktatás ajánlott időtartama a kisgyermek érdekében kb. 10 nap, de minimum 5 nap.
Az első napokban különösen fontos szerep jut a szülőknek (nagyszülőknek)! Nem is olyan egyszerű feladat a gyermek mellett lenni, biztonságot nyújtani és közben átvezetni, segítségére lenni abban, hogy egyedül is szívesen maradjon a bölcsődében, hogy elfogadja új környezetét, a gondozónőket, gyermekeket. Akár az anya, akár az apa, akár a nagyszülő kezdi a beszoktatást, fontos, hogy lehetőség szerint ugyanaz a személy legyen a beszoktatás alatt a gyermekkel, mert a gondozónővel való közös munka csak így lehet eredményes. A gyermek érzelmi biztonsága érdekében fontos, hogy a szülő csak saját gyermekére fordítsa a figyelmét!
Az első napokban a gyermek gondozását a szülő végzi, a gondozónő pedig fokozatosan „ellesi” a megszokott mozdulatokat. Későbbiekben, ahogy erősödik a gondozónő és a gyermek kapcsolata, úgy tölt a szülő egyre több időt a gyermekétől távol. A gondozónő tapasztalatát érdemes figyelembe venni a távol töltött idő meghatározásakor.
A gyermek érzelmi biztonsága érdekében behozhat 1-1 személyes, otthoni tárgyat (pl.: alváshoz szükséges eszköz), ha az higiénikus és nem balesetveszélyes.
Nincsenek hozzászólások