|
2010. február 23. (kedd) 11:23 Teremliga: esélyesek győzelmei Nem hozott különösebb meglepetést a III. Dunaújvárosi Teremliga hetedik fordulója, mely után az előzetesen esélyesebbnek vélt együttesek örülhettek a győzelmeknek, így az első három helyezett között továbbra is csak két pont a különbség.
A hetedik fordulóval folytatódott hétvégén a III. Dunaújvárosi Teremliga küzdelemsorozata, melyen egy rangadó, s több, előzetesen simának tűnő mérkőzés várt a résztvevő együttesekre.
Előzött a címvédő A nap első mérkőzése rögtön egy rangadót hozott, melyen a fiatal, s a forduló előtt még harmadik Palermo gárdája csapott össze a rutinosnak mondható, negyedik helyezett és egyben címvédő Nepál együttesével. A találkozó igazolta is az előzetes várakozásokat, ugyanis élvezetes, nagy csatát vívtak egymással a vetélytársak, melyen végül a Nepál örülhetett az 5-4-es győzelemnek, s ezzel együtt annak is, hogy így szerzett pontjaival megelőzte a tabellán a jól küzdő Palermo fiataljait. A következő meccsen a házigazda DTV-HFSE együttese lépett pályára a Füredi Panzió ellenében, s bár a vendégek tűntek esélyesebbnek a sikerre, a szokás szerint erősen kezdő rendezők az első félidőben bizony meg tudták lepni ellenfelüket. A térfélcserét követően viszont egyre inkább kiütközött a két gárda közti erőnléti különbség, így a "panziósok" sorozatban lőtt négy góljuknak köszönhetően megfordították az eredményt, s végül biztos győzelmet arattak (4-1). Előzetesen nagy harcot ígért a listavezető Major Kft, valamint a Varázskép találkozója is, ám utóbbiak ezúttal is tartalékosan álltak ki a mérkőzésre, s ez meg is látszott játékukon. A tabella első helyezettje ugyanis végig veszélyesebben játszva nyert simán, 4-1 arányban, így továbbra is biztosan halad a tornasiker felé, míg a Varázskép együttese visszacsúszott az ötödik helyre. Balaskóval jobban megy Az elmúlt meccsen tartalékos, s így nagyon sima vereséget szenvedő Műkedvelők gárdájához visszatértek "sztárjai", így egyértelmű favoritként várták az Ipartelep elleni mérkőzést. A találkozón nem sokat törődtek a védekezéssel az együttesek, így látványos, gólokban gazdag mérkőzést láthattak az Arany iskola tornatermébe kilátogató érdeklődők. Ahogy várható volt, a Műkedvelők együttesében ismét húzóembernek bizonyult Balaskó Iván, aki három góljával, s passzaival óriási szerepet vállalt az esélyes 8-5-ös sikeréből, melynek köszönhetően a győztes továbbra is tartja minimális, egypontos hátrányát a jelenleg 16 ponttal éllovas Major Kft. csapata mögött. A hetedik forduló utolsó találkozóján a nyolcadik helyezett Frankcity és a sereghajtó Alba Volán együttese mérkőzött meg egymással, s bár a szikrázóan kemény csata végén előbbiek lehettek boldogabbak a 3-1-es sikerrel, a mérkőzés mégsem a góloktól, sokkal inkább a kemény, olykor bizony durva belemenésekről marad emlékezetes, így a végén annak is örülni kellett, hogy elmaradt a nagyobb botrány. A III. Dunaújvárosi Teremliga 7. fordulójának eredményei: Palermo – Nepál 4-5 (2-2) Gól: Aradi, Varga K., Hepp, Berkes Zs., ill.: Idei 3, Huber, Horváth J. DTV-HFSE – Füredi Panzió 1-4 (1-0) Gól: Rabijász B., ill.: Antal 2, Füredi, Németh. Major Kft. – Varázskép 4-1 (1-1) Gól: Král 3, Zemanko, ill.: Tóth J. Műkedvelők – Ipartelep 8-5 (4-2) Gól: Balaskó 3, Tóth Á. 3, Tóth G. 2, ill.: Rátkai II. 2, Rátkai A.2, Kenyér Frankcity – Alba Volán FC 3-1 (1-1) Gól: Kaposvári, Princzes, Váczi, ill.: Simon. A jelenlegi állás: 1. Major Kft 16 pont, 2. Műkedvelők 15 pont, 3. Nepál 14 pont, 4. Palermo 12 pont, 5. Varázskép 12 pont, 6. Füredi Panzió 11 pont, 7. Ipartelep 9 pont, 8. Frankcity 7 pont, 8. DTV-HFSE 3 pont, 9. Alba Volán FC 1 pont.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezni.
Hozzászólások
|
|


























Nincsenek hozzászólások