2010. február 7. (vasárnap) 07:35

Varázslatos győzelem

ajánlom másnak ajánlom másnak | nyomtatás nyomtatás

Első alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi foci szerelmesei számára a Futsal Kupát, amelyre bármelyik együttes nevezhetett. Nos, a hagyományos focitól némileg eltérő tornára nyolc csapat nevezett és meglepetésre a Varázskép szerezte meg a végső győzelmet.

A szombati napon ismét a pattogó labda zajától volt hangos az Arany János iskola tornaterme. A játéktéren azonban ezúttal futsal folyt, amely kis különbségektől eltekintve nagyban hasonlított a futballra.
A kupára nyolc együttes nevezett, amelyet két csoportba sorsoltak a szervezők.
Az A jelű négyesbe a Kis Csövesek, az Alba Volán, a Gruppen Sechs, és a Sporting került. A másik kvartettet pedig a Frank City, a Varázskép, a Skacok és az Egy Láda Sör nevű formáció alkotta.
A csoportmérkőzések során az A csoportban csoportelső lett a Gruppen, míg utánuk a Sporting és az Alba Volán következett. A B csoportot a Skacok nyerte, minden mérkőzésén győztesen hagyva el a pályát, míg a második a Varázskép és a harmadik a Frank City lett. Érdekesség, hogy a Skacok - Varázskép meccs ekkor még 4-1-es Skacok győzelmet hozott.
A helyosztókon aztán a nekikeseredett Kis Csövesek feladták a harcot, így a hetedik a sörös gárda lett. Az ötödik helyért a volánosok átgázoltak a Frank Cityn, míg a harmadik helyet egyetlen góllal nyerte a Gruppen. A döntőben aztán ismét találkozott a Varázskép és a Skacok, és lemásolták a csoportmeccs eredményét. Igen ám, csakhogy most fordult a kocka, s nem a Skacok lőtt négyet, hanem a varázsképesek.
Petrás Gábor, főszervező a tornát követően elégedetten értékelt: - A futsalt, mint egy új sportágat szerettük volna - a hazai rendezésű Eb után - Dunaújvárosban is közkincsé tenni. A játékosok többsége is ismerkedett a kissé más szabályrendszerrel (oldalról berúgás, félpályáig tilos hazaadás, négy szabálytalanság utáni büntető, stb). Másrészt a főiskolás futsalcsapatnak is segíteni kívántuk a felkészülését a játéklehetőség biztosítása mellett. Úgy érzem, a torna elérte célját, igaz a döntőben nagy meglepetés született, hiszen a Balaskó Ivánnal kiegészült futsalosok kikaptak a Varázsképtől, akikről csak a legnagyobb elismerés hangján szólhatunk. Elképzelhető, hogy jövőre megpróbálunk egy bajnokságot megszervezni.


  Az I. Futsal Kupa helyosztóinak eredményei:
 A 7. helyért:
 Egy Láda Sör - Kis csövesek 3-0
 Az 5. helyért:
 Alba Volán - Frank City 7-2
 Elődöntő: Gruppen Sechs - Varászkép 0-2
 Elődöntő: Skacok - Sporting 1-1 (3-2)
 A 3. helyért:
 Gruppen Sechs - Sporting 1-0
 A döntőben:
 Varázskép - Skacok 4-1





 Az I. Futsal Kupa végeredeménye:
 1. Varázskép
 2. Skacok
 3. Gruppen Sechs
 4. Sporting
 5. Alba Volán
 6. Frank City
 7. Egy Láda Sör
 8. Kis Csövesek

Új hozzászólás Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.07 21:00 | party

Club Heaven: főiskolás party

Club Heaven: főiskolás partyÚJDONSÁGOK SOROZATA A CLUB HEAVENBEN, AZ ŐSZI SZEZONBAN!!!tovább

2010.09.08 09:00 - 14:20 | egyéb

Építésügyi szakmai továbbképzés

Közérthetően a közbeszerzésről az építésügyi szakmai továbbképzésen a kamarában. tovább

2010.09.08 11:00 | nyílt nap

Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap

Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap20 évvel ezelőtt adták át az intézményt, ez alkalomból most bárki betekinthet a működésébe.tovább

2010.09.09 16:00 - 2010.09.15 16:00 | film

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs filmtovább

2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves JohnSzínes, feliratos amerikai romantikus drámatovább

2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film

Mozi: Ragadozók

Mozi: RagadozókSzínes, szinkronizált amerikai akciófilmtovább

2010.09.09 19:00 - 2010.09.12 19:00 | film

Mozi: A bombák Földjén

Mozi: A bombák FöldjénSzínes, feliratos háborús drámatovább

2010.09.10 17:12 | kiállítás

Alkotótábor Fősuli 2010

Alkotótábor Fősuli 2010A Skicc Csoport kiállításának megnyitója.tovább

2010.09.10 18:00 | kiállítás

EGYÜTTÁLLÁS

EGYÜTTÁLLÁSA Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata. tovább

2010.09.10 21:00 | party

Campus Klub: Karaoke party

A belépés ingyenes, italakció!tovább

2010.09.11 10:00 | tanfolyam

ÚJENERGIA – MESTERKURZUS

ÚJENERGIA – MESTERKURZUSELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.tovább

2010.09.11 | party

50 Pezsgő Éjszakája

50 Pezsgő Éjszakája50 üveg pezsgő és további ajándékok!tovább

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 14:30 | koncert

Magyar Zene Napja

Magyar Zene NapjaKoncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével a Magyar Dal Napja (09.12.) előtti délutánon.tovább

2010.09.11 22:00 | party

ROTN: Szeptember 11.

ROTN: Szeptember 11.A Campus Klub következő Rhythm Of The Night partija.tovább

2010.09.14 14:00 | egyéb

Egészséghét, Perkáta

Számtalan ingyenes szűrővizsgálat perkátai lakosoknak.tovább

2010.09.16 16:00 - 2010.09.22 16:00 | film

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanoncSzínes, szinkronizált amerikai fantasy-vígjátéktovább

2010.09.16 17:00 - 2010.09.19 17:00 | film

Mozi: Vigyázat ehető!

Mozi: Vigyázat ehető!Színes, francia dokumentumfilmtovább

2010.09.16 18:00 - 2010.09.19 18:00 | film

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: NagyfiúkAmerikai vígjáték, 2010tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

2010. szeptember 02. | videó

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves John John és Savannah egy véletlen tengerparti találkozásnak köszönhetően halálosan egymásba...

2010. szeptember 02. | videó

Mozi: Coco Chanel

Mozi: Coco Chanel Coco Chanel története, aki azelőtt testesítette meg a modern nőt, mielőtt azt kitalálta volna...

2010. augusztus 31. | galéria

Bánki iskola: évnyitó (72 kép)

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: Nagyfiúk Az öt egykori jó barát (Adam Sandler, Kevin James, Chris Rock, David Spade, és Rob Schneider) 30...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Ragadozók

Mozi: Ragadozók Egy elit harcosokból álló csapat, élükön egy zsoldossal (Adrien Brody) különös bevetésre...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés Te mit tennél, ha egy nap fognál egy tündért? Légy tanúja a varázslatos pillanatnak, amikor...

2010. augusztus 31. | videó

Mozi: Látogatás

Mozi: Látogatás Szonja boldog és őszintén szerelmes. Thomas oldalán megtalálta az ő kis édenkertjüket egy...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Levelek Júliának

Mozi: Levelek Júliának Sophie, aki ifjú titán egy magazinnál, munkamániás vőlegényével érkezik a festői...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Újrakezdők

Mozi: Újrakezdők Sandy kisfia születésnapi videóját nézve döbben rá, hogy férje megcsalja. Azonnal...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanonc Dave Stutler egy átlagos főiskolás srác, aki épp fizikavizsgájára készül, és szeretne...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Szellemíró

Mozi: Szellemíró A cselekmény középpontjában a "szellemíró" (aki híres emberek helyett, az ő nevük alatt...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle

Mozi: Shrek a vége, fuss el véle Miután megvívott a gonosz sárkánnyal, megmentette a szép királylányt és a hozzá tartozó...

2010. augusztus 30. | videó

Mozi: Eredet

Mozi: Eredet A profi tolvaj mindent el tud lopni. Minél nagyobb mester a szakmájában, annál kevésbé lehet...

További galériák »»

Legutolsó hozászólások

Grat. Mindenkinek! Den

Sárvárott járt és remekelt a Hikari Dojo

Névtelen

tovább2010-09-03 22:09:02

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

Gratulálunk Ádám és sok sikert kívánunk...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 15:18:06

Ádám ! Kívánunk sok sikert, jó egészséget...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 10:12:44

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Cs
max:21°C
min:14°C
max:21°C
min:12°C
max:18°C
min:12°C