2010. február 4. (csütörtök) 13:21

Diákolimpia: szép eredmények

ajánlom másnak ajánlom másnak | nyomtatás nyomtatás

Egy ötödik, valamint két hatodik hellyel zárták csapataink a hétvégén megrendezett VI. korcsoportos kézilabda országos diákolimpiai finálét úgy, hogy a fiúk versengésében még egymással is meg kellett mérkőznie a Rosti és a Rudas gárdáinak.
A közelmúltban Győrött rendezték meg a kézilabdázók VI. korcsoportjának országos diákolimpiai döntőjét, melyen a lányok versengésében a Rosti, míg a fiúk mezőnyében a Rosti és a Rudas iskola kézilabdázói is érdekeltek voltak. Címszavakban már beszámoltunk a diákolimpia eredményeiről, nézzük most részletesen, hogyan is szerepeltek a mieink.

Hatodik helyen


A lányok versengésében nyolc csapat vett részt, s a szervezők két négyes csoportra osztották az együtteseket, ahol a Rosti diákjai a békéscsabai Széchenyi, a budapesti Telepy, valamint a házigazda Bercsényi iskola gárdáival került egy kvartettbe. Nem kezdődött túl jól a mieink számára a viadal, hiszen a nyitó fordulóban a győriektől 34-19-es vereséget szenvedett csapatunk, igaz azonnal sikerült javítani: a Telepy Károly iskola együttesét óriási csatában, 26-24 arányban sikerült legyőznie együttesünknek.
Ezt követően jöhetett a békéscsabai Széchenyi elleni csata, mely az előzőhöz hasonló nagy csatát hozott, sajnos ellenkező végeredménnyel, mert ezúttal ellenfelünk örülhetett a 30-28-as sikernek. Ez egyben azt jelentette, hogy a Rosti gárdája csoportja harmadik helyén végzett, így a második csoport harmadikjával küzdhetett meg az ötödik helyért. A fővárosi Kovács Pál iskola elleni mérkőzésen azonban nem volt esély a győzelemre, így a vetélytárs 26-19 arányú győzelme azt jelentette, hogy a mieink a végül a hatodik helyen zárták az országos finálét.

Egymás ellen küzdöttek

A fiúk mezőnyében két dunaújvárosi együttesért szoríthattunk, több-kevesebb sikerrel. Az első forduló egyik gárdának sem sikerült túl jól, hiszen a Rosti 20-18 arányban, míg a Rudas 35-23-ra kapott ki ellenfelétől. A második etapban ötven százalékot hoztak a mieink, ugyanis a rostisok 38-29-re legyőzték egri ellenfelüket, addig a Rudas gárdája újabb vereséget szenvedett, ezúttal 29-23 arányban. A harmadik fordulóban felcserélődtek a szerepek, hiszen míg a Rosti óriási küzdelemben, de 34-32-re alulmaradt a tatai Eötvös iskola gárdája ellen, addig a Rudas csapata simán, 32-20 arányban legyőzte a győri Szent-Györgyi iskola együttesét.
Ez egyébként azt jelentette, hogy csoportjában mindkét dunaújvárosi együttes a harmadik helyen végzett, vagyis a helyosztókon egymással kellett megküzdeniük az országos döntő ötödik pozíciójáért. A "szomszédvárak" mérkőzése azonban nem hozott nagy küzdelmet, mert a Rosti együttese végig vezetve aratott 33-20-as sikert a Rudas ellenében, így győzelemmel, s egy ötödik helyezéssel búcsúzott a döntőtől, míg a Rudas – értelemszerűen – a hatodik helyen végzett a fináléban.

A Rosti leány együttesének eredményei:

Csoportmeccsek:
Bercsényi - Rosti 34-19
Rosti - Telepy Károly 26-24
Rosti – Széchenyi 28-30

Helyosztó az 5. helyért:
Rosti - Kovács P. 19-26

A Rosti és a Rudas fiú csapatainak eredményei:

Csoportmeccsek:
Rosti – Csanádi 18-20
Wigner – Rosti 29-38
Rosti -
Eötvös József 32-34

Irinyi – Rudas 35-23
Rudas -
Gábor Dénes 23-29
Rudas -
Szent-Györgyi A. 32-20

Helyosztó az 5. helyért:
Rosti – Rudas 33-20
Új hozzászólás Hozzászólások

Nincsenek hozzászólások

Szófelhő
Programok Galériák

2010.09.07 21:00 | party

Club Heaven: főiskolás party

Club Heaven: főiskolás partyÚJDONSÁGOK SOROZATA A CLUB HEAVENBEN, AZ ŐSZI SZEZONBAN!!!tovább

2010.09.08 09:00 - 14:20 | egyéb

Építésügyi szakmai továbbképzés

Közérthetően a közbeszerzésről az építésügyi szakmai továbbképzésen a kamarában. tovább

2010.09.08 11:00 | nyílt nap

Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap

Jószolgálati Otthon: ünnepi nyílt nap20 évvel ezelőtt adták át az intézményt, ez alkalomból most bárki betekinthet a működésébe.tovább

2010.09.09 16:00 - 2010.09.15 16:00 | film

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentés

Mozi: Csingiling és a nagy tündérmentésSzínes, szinkronizált amerikai animációs filmtovább

2010.09.09 17:00 - 2010.09.12 17:00 | film

Mozi: Kedves John

Mozi: Kedves JohnSzínes, feliratos amerikai romantikus drámatovább

2010.09.09 18:00 - 2010.09.15 18:00 | film

Mozi: Ragadozók

Mozi: RagadozókSzínes, szinkronizált amerikai akciófilmtovább

2010.09.09 19:00 - 2010.09.12 19:00 | film

Mozi: A bombák Földjén

Mozi: A bombák FöldjénSzínes, feliratos háborús drámatovább

2010.09.10 17:12 | kiállítás

Alkotótábor Fősuli 2010

Alkotótábor Fősuli 2010A Skicc Csoport kiállításának megnyitója.tovább

2010.09.10 18:00 | kiállítás

EGYÜTTÁLLÁS

EGYÜTTÁLLÁSA Kortárs Művészeti Intézet következő projektje dunaújvárosi képző- és iparművészek tárlata. tovább

2010.09.10 21:00 | party

Campus Klub: Karaoke party

A belépés ingyenes, italakció!tovább

2010.09.11 10:00 | tanfolyam

ÚJENERGIA – MESTERKURZUS

ÚJENERGIA – MESTERKURZUSELŐADÓ: KALÁSZI GÁBOR ASPEKTOLÓGUS, ÚJENERGIÁS GYÓGYÍTÓ, METAFIZIKAI TANÁR.tovább

2010.09.11 | party

50 Pezsgő Éjszakája

50 Pezsgő Éjszakája50 üveg pezsgő és további ajándékok!tovább

2010.09.11 13:45 - 22:00 | családi program

IX. Technikum Városrészi Nap

IX. Technikum Városrészi NapHagyományőrző műsorokkal, tombolával, 200 adag ingyen paprikás krumplival, Korda-Balázs duóval...tovább

2010.09.11 | találkozó

Veterán autók és motorok találkozója

Veterán autók és motorok találkozójaA Duna-menti Járműtörténeti Baráti Kör szervezésében a hagyományos helyszínen. tovább

2010.09.11 14:30 | koncert

Magyar Zene Napja

Magyar Zene NapjaKoncertek a főiskola előtt, komoly-és könnyűzenével a Magyar Dal Napja (09.12.) előtti délutánon.tovább

2010.09.11 22:00 | party

ROTN: Szeptember 11.

ROTN: Szeptember 11.A Campus Klub következő Rhythm Of The Night partija.tovább

2010.09.14 14:00 | egyéb

Egészséghét, Perkáta

Számtalan ingyenes szűrővizsgálat perkátai lakosoknak.tovább

2010.09.16 16:00 - 2010.09.22 16:00 | film

Mozi: A varázslótanonc

Mozi: A varázslótanoncSzínes, szinkronizált amerikai fantasy-vígjátéktovább

2010.09.16 17:00 - 2010.09.19 17:00 | film

Mozi: Vigyázat ehető!

Mozi: Vigyázat ehető!Színes, francia dokumentumfilmtovább

2010.09.16 18:00 - 2010.09.19 18:00 | film

Mozi: Nagyfiúk

Mozi: NagyfiúkAmerikai vígjáték, 2010tovább

További programok »»

Hiányzó esemény jelzése »»

Ott voltál? Fotóztál? Töltsd fel a képeidet!

Legutolsó hozászólások

Grat. Mindenkinek! Den

Sárvárott járt és remekelt a Hikari Dojo

Névtelen

tovább2010-09-03 22:09:02

Nagyon kell a győzelem! HAJRÁ FIÚK!!! Sok...

DPASE: rangadó előtt

Névtelen

tovább2010-09-02 16:40:56

Gratulálunk Ádám és sok sikert kívánunk...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 15:18:06

Ádám ! Kívánunk sok sikert, jó egészséget...

Dunaújvárosi labdarúgó a Liverpoolban!

Névtelen

tovább2010-09-01 10:12:44

előző hónap 2010. szeptember következő hónap
HKSZCSPSZV
35. 1 2 3 4 5
36. 6 7 8 9 10 11 12
37. 13 14 15 16 17 18 19
38. 20 21 22 23 24 25 26
39. 27 28 29 30
Sz
Cs
max:21°C
min:14°C
max:21°C
min:12°C
max:18°C
min:12°C